Galata 6,2: "Egymás terhét hordozzátok és úgy töltsétek be a Krisztus törvényét."

Napjaink egyik slágere, hogy mindannyian kolduljuk a szeretetet, kolduljuk a szeretteink idejét, a megbecsülést, kolduljuk a tiszteletet, a türelmet, a bizalmat, kolduljuk a nyugalmat és a megértést. De volt-e már olyan, hogy a legelemibb dolgokért koldultunk? Volt-e olyan, hogy kenyérért, vagy vízért vagy az életben maradásunkért koldultunk? Valószínű, hogy a legtöbbünk életéből ez az élmény valahogy kimaradt, ezért nézzünk meg egy pár történetet, arról hogy egy ilyen élmény mit is jelenthet egy ember életében.

Volt egyszer egy gazdag ember, aki minden sikere mellett úgy érezte, hogy valami mégiscsak hiányzik az életéből, és barátja tanacsára elment egy zarándok útra. Utánanézett, hogy ilyenkor mit és hogyan kell tenni. Megtudta, hogy ezeket az utakat egy váltó ruhával, egy napra elegendő étellel és nagyon kevés pénzzel kell elkezdeni. Az utat gyalog kellett megtenni. Az étel és a nagyon kevés pénz hamar elfogyott, és az a büszke ember arra kényszerült, hogy gazdag ember létére a falvakban és városokban, melyeken végig haladt ételért és italért könyörgött. Az emberek nagylelkűek voltak, és adtak neki, s ő túlságosan rá volt szorulva a segítségre, mintsem gőgből és büszkeségből visszautasíthatta volna. Ez az út megtanította őt arra, hogy az ember sebezhető, hogy szükség van egymás segitségére: adakozókra, de adomány elfogadókra is.

Egy másik történet arról szól, hogy egy szerzetes választ kért Istentől bizonyos kérdésben. Böjtölt, vezekelt, mindent félretéve csak azzal foglalkozott, hogy el ne mulassza az Úr válaszát. Telt az idő, és a válasz nem érkezett. Mikor már jobb megoldást nem talált, és a válasz nagyon égetően kellet neki, akkor eldöntötte, lemegy legjobb lelki barátjához, és vele együtt fogja kérésére a választ keresni. Mielőtt elindult volna, az Úr angyala megjelent és közölte vele, hogy ez volt az Úr válasza: nem mindenre vagyunk képesek egyedül.

Sok más tanító történet is van, mely arról szól, hogy az emebernek le kell vetkőzni a büszkeségét, és el kell fogadni más emberek segítségét, más emberek ajándékait. Jézus ebben is példát mutatott nekünk. Gondoljunk csak arra az esetre, mikor a parázna nő odamegy Jézushoz és elkezdi a lábát illatos olajjal kenegetni. Jézus elfogadja az asszony szeretetének ezt a megnyilvánulását. Hasonló az eset, mikor Jézus Zákeussal vacsorázik. Elfogadja a vele való asztalközösséget, majd a vagyonának felét a szegények javára.

Jézus élete szép példa, hogy mit jelent adni, milyen az, amikor képesek vagyunk elfogadni, és mit jelent közösséget építeni szeretet által. Ebben a törekvésünkben több részlet is van. Meg kell tanuljunk szeretetet adni és elfogadni, meg kell tanuljunk közösséggé formálódni úgy, hogy közben érezzük, és éreztessük egymással, hogy sosem vagyunk egyedül.

Hányszor hallottuk már azt, hogy jobb adni mint kapni? Így vagyunk az ajándékozással is, de a szeretetünkkel is. Amikor adunk azt jelenti, hogy nekünk van, hogy egy olyan állapotban vagyunk, mikor megengedhetjük magunknak, hogy bizonyos dolgokról lemondjunk. A szeretetadásnak több formája is van. Lehet az egy ajándékcsomag, egy kézfogás, egy kellemes beszélgetés, egy megértő mosoly, egy közös nevetés, egy bátorító szó vagy akár az egyszerű jelenlét. Jézus is adott, és az Ő szeretet-adásai sokfélék voltak: a betegeknek gyógyulást, az éhező sokaságnak kenyeret és halat, a megkövezésre ítélt parázna asszonynak lehetőséget egy új életre, a meghalt Lázárnak új életet, a tanítványainak új látást és küldetést, s nekünk mindannnyiunknak bűnből való szabadulás és az örök élet lehetőségét. Mindenkinek azt adta, amire szüksége volt. Nem eldöntötte, hogy mindenki ezt kapja, és kész, hanem személyre szabottan adott.

Amint a múlt héten vendégül láttuk a Gázsa együttest, nem mindenki ugynazzal segítette az itt tartózkodásukat. Volt, aki ebedjéről mondott le, volt, aki saját kényelméről, volt aki pénzéről. Jézus mindenét elajándékozta: idejét, figyelmét végül életét is. Mai alapigénk első tanításaként vigyük ezt magunkkal: tanuljunk meg adni. Tanuljuk meg szeretetünket különböző formába csomagolni és azt egymásnak átnyújtani.

A közösség formálásában a szeretet adáson kívül fontos szerepe van a szeretet elfogadásának is. Sok esetben arra gondolunk, hogy ez a legkönnyebb, de hányan voltunk már olyan helyzetben, hogy ajándékot, vagy segítséget ajánlottak fel, és mi azt elhárítottuk, mert nincs szükségünk rá. A szeretetet elfogadni bármilyen formában alázatosságot igényel, hiszen el kell ismernünk, hogy sebezhetőek vagyunk, hogy hiányosságaink vannak, hogy rá vagyunk szorulva másokra. Az adakozó egy ilyen ajándékozó viszonyban mindig hatalmi pozícióban van. Ő az akinek van, és ő az, aki meg akarja osztani velünk. A szeretet-ajándék elfogadóiként abba a helyzetbe kerülünk, melyben el kell ismernünk, hogy még fér. Az elfogadás azt is jelenti, hogy erősítjük a szeretetet két ember között. Az ajándékozó erőt, energiát, odafigyelést és szeretetet fektet bele abba a folyamatban, melynek eredménye az ajándék, amit felénk nyújt. Ha visszautasítjuk ezt, tettünkkel azt mondjuk neki, hogy hiábavaló a próbálkozásod, hiába erőlködsz, nincs szükségem az ajándékodra, nincs szükségem rád. A szeretet ajándékainak az elfogadásával megerősítjük egymásban a szeretet szálait. Bizonyára tapasztaltuk már azt az örömöt, amikor ajándékainkat mosolyogva és hálásan fogadták. Legyünk mi is ilyen másokat megörvendeztető emberek. A mai pédikáció második gondolata, hogy tanuljunk meg elfogadni.

A szeretetadásban és a szeretet elfogadásában ki kell alakítani egy egyensúlyt,a mi szemelytől függő. Jézus életében a szeretet adásnak sok formája és megnyílvánulása volt: étel, gyógyulás bűnökből való szabadulás, örök élet. Ő ezeket mind nekünk ajándékozza. Mit adhatunk mi cserébe, hiszen Neki semmire nincs szüksége? Emlékezzünk szavaira, valahányszor eggyel a legkisebbek közül valami jót tesztek, azt velem teszitek meg. Nagyon tetszik nekem ez az alacsony ember, akit Zákeusnak hívnak. Talalálkozik Jézussal négyszemközt, együtt vacsoráznak, és Zákeus magától rádöbben, hogy mit tehet ő Jézusért.”Minden vagyonomnak felét a szegényeknek adom, és ha valakitől valamit patvarkodással elvettem négy annyit adok helyébe.”Lk: 19,8

A Jézusi szeretet nem egy érzés, ami mosolyra vagy melankóliára késztet, hanem egy életforma, mely megnyitja szemeinket, és megmutatja hol van szükség a mi jelenlétünkre. Az egyik ilyen hely Pál apostól idejében a galáciabeli gyülekezet volt. Ott akkor abban a gyülekeztben a tagok ugyanezt a szeretet adást és elfogadást kellett megtanulják. Sok évvel később itt vagyunk mi is a templomban, és buzdít az ige minket is, hogy vegyük észre egymást, vegyük észre azt, hogy nem vagyunk egyedül, hogy van olyan hogy közös teher, s van egy olyan hely, ahol egymásnak adhatunk és egymástól elfogadhatjuk a szeretetet, mely Istentől van.

A közösség olyan, mint egy kút. A kút vize sok kis érből gyűl össze. Ahhoz, hogy a kút vize friss maradjon, szükség van arra, hogy a felgyült vizet kimerjék. Az adásnak és az elvevésnek is fontos szerepe van abban, hogy a kút jól töltse be szerepét. Egy közösségben is hasonlóan működnek a dolgok. Ahhoz, hogy életben maradjon szükség van arra, hogy ajándékozzunk, és ajándékokat elfogadjunk. Minél összeforrottabb egy közösség, annál értékesebbé vállnak a szeretet ajándékok. Ami kezdetben csak egy mosoly volt, idővel egymás iránti érdeklődéssé és barátsággá fokozódik.

Adja az Úr, hogy a legnagyobb parancsolatot a szeretet parancsát egyre inkább megismerjük és másokkal is megismertessük. Egymást terhét hordozva tapasztaljuk meg, és mutassuk meg másoknak is, milyen a Krisztusi szeretet.

Ámen