János ev. 2,1-12:

"1. És harmadnapon menyegző lőn a galileai Kánában; és ott volt Jézus anyja;
2. És Jézus is meghivaték az ő tanítványaival együtt a menyegzőbe.
3. És elfogyván a bor, a Jézus anyja monda néki: Nincs boruk.
4. Monda néki Jézus: Mi közöm nékem te hozzád, oh asszony? Nem jött még el az én órám.
5. Mond az ő anyja a szolgáknak: Valamit mond néktek, megtegyétek.
6. Vala pedig ott hat kőveder elhelyezve a zsidók tisztálkodási módja szerint, melyek közül egybe-egybe két-három métréta fér vala.
7. Monda nékik Jézus: Töltsétek meg a vedreket vízzel. És megtölték azokat színig.
8. És monda nékik: Most merítsetek, és vigyetek a násznagynak. És vittek.
9. A mint pedig megízlelé a násznagy a borrá lett vizet, és nem tudja vala, honnét van, (de a szolgák tudták, a kik a vizet merítik vala), szólítá a násznagy a vőlegényt,
10. És monda néki: Minden ember a jó bort adja fel először, és mikor megittasodtak, akkor az alábbvalót: te a jó bort ekkorra tartottad.
11. Ezt az első jelt a galileai Kánában tevé Jézus, és megmutatá az ő dicsőségét; és hivének benne az ő tanítványai.
12. Azután leméne Kapernaumba, ő és az ő anyja és a testvérei és tanítványai; és ott maradának néhány napig, "

A mai nap olyan ünnepi alkalom, amikor történelmet írunk. Első alkalommal szervezzük meg a Chicagói Magyar Gulyás Fesztivált. Egy ilyen ünnepély nemcsak lelkesedést és örömöt hoz, de egy kis félelmet is, egy kis bizonytalanságot is. Hogyha most valaki megkérdezne, hogy szerintem milyen egy igazi gúlyás fesztivál, nem tudnék választ adni. Nagyon sok emberben ma alakul ki, hogy mit is jelent az, hogy gulyásfesztivál. A mai alkalom lesz a kiinduló pont, a referencia a további hasonló eseményekhez. Éppen ezért bennünk van a lelkesedés, hogy íme valami újat, valami rendkívülit kezdtünk el, de bennünk van a feszültség is, hogy vajon mennyire lesz sikeres, hogy vajon, amit belefektettünk: az energa, a szervezés, az anyagiak, az ennivaló vajon elég lesz-e?
Mikor Kánában megszervezték a mennyegzőt, akkor ott is bizonyára hasonlóan készültek az eseményre. Lehet, hogy nem voltak szórólapok kiosztva, a web oldalukon nem hirdették, de ott is megvették a hozzávalókat, megkészítették az ételt az összegyűlt sokaságnak, és egymás után szolgálták fel a különböző borokat. Kánában bizonyára nem ez volt az első mennyegző, de ez volt az első, amelyikre meghívták Jézust. Jézust akkor még csak tanítóként ismerték, nem pedig csodatevőként. Gondolhatjuk, hogy tisztelettel veszik körül, de még messze van az, amikor a sokaság tódul hozzá, és csodálja Őt csodatévő hatalmáért. Abban az időben csupán annyit tudtak Jézusról, hogy hatalommal tanít, éppen ezért csak akkor zavarják meg, amikor már saját próbálkozásuk már nem elég, hogy megoldódjon a probléma. Kövessük nyomon ezt a történetet és hadd emeljek ki belőle néhány olyan részletet, ami a mai napon hozzánk is szólhat.
Előszőr hadd figyeljünk fel arra, hogy Jézus ott van a kánai mennyegzőn. Hányan vannak, akik a kereszténységet úgy képzelik el, hogy sok komoly, inkább besavanyodott ember ott együtt szomorkodik. Jézus szórakozni volt meghívva, és a meghívásnak eleget tett. Élete folyamán sok helyen ott volt, többnyire nyomorúság és szenvedés mellett, de láthatjuk, amint ez a mai történet is igazolja, hogy Jézusnak az örömteli események mellett is helye van. Ez nekünk ma azt is üzeheti, hogy imádkozni nem csak akkor lehet és kell, amikor nyomorúság és fájdalom környékez, hanem akkor is, amikor öröm és ünnep vesz körül.
A második gondolat, ami ebből a történetből kitűnik, az Máriával kapcsolatos. Jézus anyja a szervezők közé tartozhatott. Ismeri a szervezőket, és ismeri a fiát, éppen ezért ő abban a különleges helyzetben van, hogy közbenjárhat egy ilyen kényes ügyben is. Figyeljük meg, hogy milyen ez a közbenjáró, vagy ahogy ma mondanánk: egy keresztyén ember. Amikor Mária megtudja, hogy elfogyott a bor, odamegy Jézushoz, és szól Neki. Mária ott volt Betlehemben, amikor a napkeleti bölcsek ajándékot hoztak gyermekének, amikor valami pásztorok angyaljárásról beszéltek, s amikor a gyermek Jézus 12 évesen ott maradt a jeruzsálemi templomban vitatkozni az írástudókkal. Ez csak néhány esemény, ami Jézus életében megtörtént, és a Biblia feljegyzett, de Jézus bizonyára sokszor megmutatta, hogy nem egy átlagos gyermek. Éppen ezért Mária tudta, hogy Jézushoz lehet fordulni. A keresztyén embernek a hite is abban gyökerezik, hogy van bizalma minden körülmények között Istenhez fordulni.
Másfelől Máriának van egy olyan tartása, amely azt mondja a környező embereknek, hogy komolyan kel őt venni. Amikor a szolgáknak azt mondja, hogy: ”bármit mond, megtegyétek”, akkor azok engednek neki. Mária tartása és vislekedése, valamint a szolgák reakciója azt sugallja, íme itt egy megbízható ember, valaki, akire lehet számítani. Aki Krisztust s vele együtt Istent akarja megmutatni ennek a világnak, azaz aki keresztyén, annak hasonlóképpen kell viselkedni. Isten megbízhatósága nem azon múlik, hogy a keresztyén ember hogyan viselkedik, de az emberek felfogása Istenről aszerint alakul, ahogyan a keresztyén emberek mutatják nekik Istent.
A harmadik gondolat, ami ebből a történetből kiszűrődik, az a hittel kapcsolatos. Ahhoz, hogy csoda történjen bárhol a világon, és bármilyen időben, mindig kell legyen valaki, aki hisz. Esetünkben arról van szó, hogy a szolgák látják a csodához szükséges összes lépést, megteszik a rájuk eső részt, s rádöbbennek, hogy ami olyan természetesnek és hétköznapinak tűnt, azt Jézus jelenléte teljesen át tudja alakítani. Mikor Jézus azt mondja,hogy töltsék meg a kőkorsókat vízzel, akkor azt megteszik. Tudják, hogy edényükkel vizet merítenek, és azt a vizet betöltik egy kőedénybe, amelyik mióta megvan mindig vizet tárolt. Tudják, hogy mit tesznek: vízzel töltik fel a kőkorsókat. Mikor Jézus azt mondja, hogy merítsenek az egyik edényből és vigyék a násznagynak, úgy gondolom, az a döntő pillanat, az a Jézus ki nem mondott kérdése, hogy hiszed-e, hogy csoda történhet. A szolgák engedelmeskednek, és nem tudjuk, hogy kétségeskedve, vagy bizalommal viszik az edény tartalmát a násznagy elé, de azt tudjuk, hogy valahol, valamikor a víz azokból a korsókból borrá változott, mert amikor a násznagy megkóstolja, akkor egyértelmű, hogy mi van az edényben. Most már bor. A másik dolog, ami a hittel kapcsolatos, a nyitottság. Sokszor vannak problémák, amikre a hagyományos módszerekkel nem találunk megoldást, és akkor Istenhez fordulunk segítségért. A legtöbbször viszont az történik, hogy az Isten által javasolt megoldás szokatlan és furcsa. A mi nyitottságunkon múlik, hogy mennyire fogadjuk el az ilyen megoldást. A Bibliából tudjuk, hogy Isten más mint mi, éppen ezért megoldásai is különböznek majd a mi elképzeléseinktől, de legyünk nyitottak, mert Isten módszerei a miénktől eltérően mindig működnek.
A történetünk negyedik és egyben záró gondolata az, hogy Isten jelenléte nem azért van, hogy a mi életünket kényelmessé tegye, hanem azért, hogy amikor bajban vagyunk, mikor erőtlenek és csüggedtek vagyunk, akkor segítsen túllépni a helyzeten. Jézusnak lett volna hatalma megteremteni az egész menüt, az egész ételt, az egész italt, ami szükséges, még a mennyegző előtt, de nem tette. Segítségével akkor lépett közbe, amikor az emberi szervezés már teljességgel csődöt mondott.
A mi életünkben is hasonló az isteni közbenjárás. Istennek ne mondjuk meg, hogy mit tegyen, és esetleg hogyan tegye meg, és ne is hárítsuk Rá azokat a feladatokat, melyekról tudjuk, hogy az a mi felelősségünk. Bármilyen feladatunk legyen, azt erőnktől és képességeinktől függően a lehető legjobban meg kell tegyük, és ha erőnk mégis kevésnek bizonyulna, akkor majd Jézus mellénk áll, és abból a helyzetből áldásával kisegít. A mennyegző szervezői minden bizonnyal nem azért hívták meg Jézust, hogy kisegítse őket, ha valami nem sikerül, hanem azért hogy velük együtt ünnepeljen. Hadd hívjuk meg mi is ilyen lelkülettel Jézust a mi ünnepségünkre, az Első Chicagoi Magyar Gulyás Feztiválunkra.
Ámen