Egy amerikai – magyar sikertörténet lesz az e heti Chicagói krónika témája. A család és a cég neve Bende, már hosszú évek óta közismert, nem csak Amerikában, hanem nyugodtan mondhatjuk az egész világon. A híres Bende féle Téli szalámit szinte minden magyar származású ember ismeri, a cég Bende Inc. pedig az egyik legsikeresebb magyar üzleti vállalkozás Chicago és környékén. A cég hosszú évek óta hirdetője lapunknak és elődjeinek, ezért régóta esedékes volt leülni egy baráti, családi beszélgetésre, amelyre a napokban került sor Vernon Hill-ben, az üzem irodájában. A résztvevők: az alapító Bende Miklós és felesége Júlia, a fiuk ifj. Bende Miklós, valamit az egyik unoka Bende Mark, az üzem gyártásvezetője.
  A bevezetőhöz tartozik még, hogy jómagam idestova negyven éve ismerem Bendééket, hiszen a 60-as évek közepén, bevásárlás céljából sűrűn megfordultam a Lincoln és a Montrose utcák sarkán lévő üzletükben. A Bende üzlet már akkoriban is híres volt nem csak a kitűnő friss hentes és csemege árúiról, hanem az Amerikában is felettébb szokatlan udvarias kiszolgálásról. A tulajdonos, Bende Miklós kuncsaftjai többségét névről ismerte, de akár ismerte őket, akár nem, minden hölgynek a nagyságos asszony dukált. A szép tiszta üzletbe szívesen jártunk vásárolni és azt sem bántuk, hogy sokszor az utcán kellett várni, míg sor került az emberre. Az üzletben jól látható helyen, néhai Szathmáry Lajos barátom bekeretezett újságcikke függött, amely A Bendétől a bendőbe címmel jelent meg, Szebedinszky Jenő által szerkesztett Pittsburghi Magyarságban. A kiváló vendéglátós és hírneves szakács Szathmáry Lajos, az országos hírű The Bakery restaurant tulajdonosa sosem titkolta, hogy a paraszttál - farmersplate – fogás kellékeit, Bende féle szalámikból és kolbászokból állította össze.

  Miként is indult ez a sikeres családi vállalkozás, erről halljuk a Bendéék emlékeit. A beszélgetés fonalát főként ifj. Miklós vezeti, de a szülők: a 92-ik életévében járó Miklós és felesége Júlia asszony többször közbeszólnak, kibővítik a történetet. – „Kezdjük talán ott, hogy miskolci család vagyunk – mondotta Miklós, a családfő – nem csak Júlia és én, hanem a szüleink is Miskolcon születtek. Ott tanultam a mesterséget és ott nyitottam az első fűszer-csemege üzletemet 1935-ben. Júliával 65 éve vagyunk házasok, Miklós fiunk azonban már Budapesten született. A háború előtt az üzletünk, Szentpéteri kapu 10-12 alatt szépen fejlődött. Azonban közbejött a háború és ezért ezt az üzletet, 1944-ben el kellett adnunk. Budapesten az Opera mellett a Hajós utcában nyitottunk üzletet, amelyet Rákosiék alatt államosítottak, ezért visszaköltöztünk Miskolcra, ahol egy volt Meinl üzletet vezettem.
  A forradalom alatt, amikor láthatóvá vált, a Nyugat nem segíti a magyarokat és a forradalom elbukott, elhatároztuk, hogy disszidálunk. – vette át a szót Júlia – Miklóska, a fiunk 9 éves volt akkor azt akartuk, hogy neki jobb élete legyen. Családi segítséggel előbb Budapestre, majd busszal Győrbe mentünk, s onnan a határra, ahol egy helyi ember segítségével értünk ahhoz a vasúti hídhoz, amelynek túlsó oldala már Ausztriában volt. Azt elmondani nem lehet, hogy mit éreztünk akkor: Szabadok vagyunk! Ruhánk is csak az volt, ami rajtunk volt, de szabadnak éreztük magunkat. – vette át a szót ifj. Miklós – A táborból gyorsan Linzbe kerültünk, majd Nyugat-Németországba és onnan egy katonai repülőgép hozott minket Amerikába. New York, vagyis Camp Kilmer volt a célpont, de a gép a rossz idő miatt előbb Newfounlandon, majd Bostonban szállt le és onnan busszal vittek minket tovább New Yorkba.
  A lágerben Nt. György Árpád chicagói református lelkész vett minket pártfogásba, és rajta keresztül kerültünk East Gary-be, ahol egy magyar családnál kaptunk szállást. A papa az acélgyárba került takarítónak, majd rövid idő, talán félév után Dr. Horváth András segítségével kerültünk Chicagóba, a város déli részén lévő Burnside negyedbe. Ez volt az egykori híres magyar negyed, itt működtek a magyar templomok, és a magyar üzletek, itt volt a Magyar Ház is.
  Ekkor már Miklóska jól beszélt angolul, és az apjával jártak Indianába disznókat vásárolni – szólt közbe Júlia. A disznókat mi vágtuk le és szalmával perzseltük, pont úgy, mint Magyarországon, – vette át a szót a papa. - A lakásban dolgoztuk fel az árút, amelyet azután szombatonként vittük Chicago északi részére, ahol a magyarok laktak az úgynevezett „rooming house-okban”. Az utcán megálltunk a kocsival, kinyitottuk a csomagtartót, a magyarok meg jöttek, körülálltak minket és kiabáltak: „gyertek megjött a hurkás ember!” Ez így ment hétről-hétre, amíg elhatároztuk, hogy üzletbe kezdünk és 1957-ben, itt a Burnsideon megnyílt az első amerikai Bende üzlet.
  A környék azután rohamosan változott, nekünk is el kellett adni az üzletet. Mosodát nyitottunk ekkor, de én nem bírtam a szennyes ruhák szagát, – szólt közbe Júlia – és ezt az üzletet azután veszteséggel adtuk tovább. Ekkor elhatároztuk, hogy újra üzletet nyitunk, ezúttal a város nyugati peremvárosában, a főként csehek által lakott Berwyben. Ez egy Certified Grocery üzlet volt – vette át a szót ifj. Miklós – itt öt évig maradtunk. Majd 1964-ben, Chicagóban immár a város északi részén, a Lincolnon közel a Motrose-hoz nyitottuk azt a Bende üzletet, ahol a nevünk városszerte ismertté vált. Ebben a vállalkozásban két magyar társunk is volt Jeney László és Sefnyik József, mindketten otthon végzett, szakképzett hentesek. A feldolgozás az üzlet mögötti háttérben történt, ott működtek a füstölők is, elől csak az elárusítás folyt. Közismert lett az üzlet, ami remekül ment.
  Mindez persze rengeteg munkával járt, pihenőnapunk sem volt jóformán, ezért azután előbb Jeney ment el Kaliforniába, majd Sefnyik Floridába, így magunk maradtunk a rengeteg munkával, ezért továbbadtuk az üzletet a nagybaracskai Szalai fivéreknek, akik – József, István és Ferenc – vitték tovább az üzletet még sok évig. Ekkor Floridába, Sarasotába költöztünk – vette át a szót Júlia - , ahol egy társsal motelt vettünk. Miklós fiunk itt maradt Chicagóban, ekkor már az IIT műszaki egyetemen szerzett mérnöki képzettséggel. A motellel járó munkát a férjem nem szerette, s mikor panaszkodtunk fiunknak, ő hívott,” gyertek vissza Chicagóba”.
  A 70-es évek elején szüleim visszajöttek Floridából – fonta tovább a történetet ifj. Miklós – és ekkor létesítettük Addisonban a szalámi-kolbász üzemet, és itt már főként nagyban árultuk a Bende féle füstöltárút. A régi chicagói vevőink, szombaton és vasárnap jöttek vásárolni, ekkor szüleim voltak az üzletben, a hétköznapokon nagybani termelés folyt. A húsfeldolgozó gépeket, automata füstölőket Miklós fiunk tervezte – mondotta a büszke mama - , Miklós a feldolgozást és a fűszerezést ügyelte a régi, megszokott szakértelemmel. Itt csatlakozott hozzánk fiunk és menyünk Brigitte is, bár az ő munkája a négy unoka nevelésére is kiterjedt.
  Ekkor kezdett ismertté válni a Bende szalámi és kolbász New York környékén is, ahol a Spiceco vette át tőlünk a nagybani disztribúciót. Azután kezdtük kinőni az addisoni üzem méreteit, ezért Vernon Hillsben vettünk ingatlant. Az épületek terveit magam készítettem, az építkezést is én vezettem csakúgy, mint a modern felszerelések vásárlását is. – folytatta ifjú Miklós a történetet. A gyártást: a húsok kezelését, a fűszerek keverését apám végezte. A gépek kezelése és a füstölés, egyszóval a gyártás technikai részét ekkor már én végeztem. Itt szeretném kiemelni feleségem szerepét is, ugyanis az üzemben létesített, ízlésesen berendezett modern üzlet Brigitte elképzelései és tervei alapján készült. Később a gyermekeink, az unokák is bekapcsolódtak a családi vállalkozásba. Manapság Enikő a cég üzleti részét vezeti, Miklós III. az új, Glen Ellyben nemrég megnyílt Bende’s Specialty Foods Direct üzletet, míg Mark a Vernon Hillben lévő üzem gyártásvezetője. A negyedik unoka Erik még nem fejezte be az egyetemi tanulmányait.A beszélgetés végére érkeztünk, és mielőtt szétnéztem a modern üzemben, kérdeztem változott-e az árúk készítése és fűszerezése az évek folyamán? A választ szinte egyszerre kaptam mindannyiuktól: nem! A húsok feldolgozása és a fűszerezés a mai napig, a régi családi recept szerint történik. Ami változott az a technika és a technológia – mondotta ifjú Miklós - , és az USDA szigorított sokat a követelményein. Minket sosem állítottak le a termeléssel, amint tették ezt sok import szalámi készítővel. Például a híres, szegedi Pick szalámi ma sem kapható Amerikában, mert nem követték az USDA szigorításait.
  A Bende féle szalámik és kolbászok receptje a Bende család titkát képezik, akárcsak a Zwack Unikum, amely a Zwack családé. Az üzemünk kizárólag füstölt árút gyárt, legnépszerűbb ezek közül a Téli szalámi. Emellett fontos a Csabai paprikás-szalámi, ami fűszerezettebb, mint a Téli. Kétféle Gyulai kolbászt készítünk, az egyiket enyhébb, míg a másikat csípősebb ízben. A gyulai keverék megy a Cserkészkolbászba is és az újabban műbéllel készített, rendőrbot, gumibot – night-stick – nevet viselő kolbászba is. Ez utóbbit azok kedvelik, akik lehámozzák a kolbász bőrét. Egyébként a friss, sütnivaló kolbász is füstölés előtti gyulaiból készül. Ezeken kívül, készítünk még kolozsvári szalonnát, csontatlan karajt és újabban bordát is, természetese füstölten, és az árúkat előnyös vákuumcsomagolásban forgalmazzuk. Az üzletünkben kapható friss felvágottakat, abált szalonnát, töpörtyűt etc. megbízható beszállítóktól vásároljuk. A fűszereket, savanyúságot valamint a borainkat Magyarországról importáljuk.
 Ezek után már nem maradt más, mint megnézni az üzemet, ahol a termelés folyik. Mintha kórházban járnánk, szembeötlő volt a makulátlan tisztaság. Délután volt, a rozsdamentes acélból készült gépek már álltak, és ragyogtak a tisztaságtól. A hatalmas füstölőkben pedig százával, ezrével lógtak a készülő szalámik, kolbászok, szalonnák és egyéb árúk. A dolgozók akár a kórházi műtőkben, fehér köpenyben és plasztikkal bevont cipőben, fejükön is plasztik sapkával végzik a dolgukat.
Miklós bátyám arcán látom, hogy milyen büszke az eredményre, amint felesége és fia is. Az unokáknak már ez a természetes, ők csak a meséből tudják, hogy milyen messziről jött, amíg ide ért a „hurkás ember”.

Chicagói Krónika, írta Harmath István