Az elmúlt hét végén érkezett a szomorú hír Madison Wisconsiból, amely régi barátom Ft. Dr. Parragh Dezső református lelkész elhunytáról értesített. Dezső bátyám gyászjelentését, amelyet a lapunk előző számában közöltünk, nehéz szívvel írtam, mert éreztem, hogy a végső búcsúzás sokkal részletesebb beszámolót érdemel. Az a református lelkész, aki ötvenhárom éven át volt vezetője Chicagóban, az 1914-ben alapított Westside-i Magyar Református Egyháznak, többet érdemel tőlem - hiszen több mit negyven éven keresztül voltunk baráti kapcsolatban -, s egyben többet érdemel lapunktól is, amelyet és elődeit több mint ötven éven át támogatott előfizetéssel, terjesztéssel és hirdetésekkel. Főtiszteletes Dr. Parragh Dezső neve szorosan összeforrott az általa vezetett chicagói magyar református gyülekezettel, amely a legrégibb vallási intézménye Chicago és környéke magyarságának. Az pedig, hogy most chicagói magyar történelmet kell írom, az kicsit Dezső bátyám hibája, hiszen neki pontosabb adatok és részletesebb történetek álltak rendelkezésére. Jómagam, pápista lévén ritkán jártam a református templomban, bár esküvők, keresztelők és barátaim temetései alkalmán mindig jelen voltam. A gyülekezeti bankettokról - legutóbb az 1994-ben tartott 80 éves évfordulóról -, beszámolókat írtam, így nyugodt lelkiismerettel lehetek a chicagói magyar reformátusok krónikása.

  Az információimat részint saját feljegyzéseimből, részint Fejős Zoltán A Chicagói Magyarok két nemzedéke 1890 – 1940 Az etnikai örökség megőrzése és változása című, Budapesten, 1993-ban, a Közép-Európa Intézet által kiadott könyvéből merítem. Dr. Fejős Zoltán könyve anyagát egy amerikai-magyar néprajzi kutatócsoport tagjaként 1984-ben gyűjtötte Chicagóban. Nem volt könnyű dolga, hiszen munkáját az akkori politikai légkör nehezítette. Mint könyvében megjegyzi: „Többen elhárították közeledésemet, ami jórészt nem személyemnek, hanem a „hazulról jött kutatónak” szólt. A többek közé tartozott a két chicagói magyar pap, a katolikus Szent István Király templom plébánosa Ft. Mihályi Gilbertatya, valamit Parragh Dezső lelkész is. Egyikük sem akart együttműködni a kutatóval, a„Kádár-rendszer kiküldöttével”, akit azonban beengedtek a rendezvényekre, ahol megismerkedett a közösség idős tagjaival. Az öreg-amerikás magyarok együttműködése adta az alapot Fejős Zoltán könyvéhez. Magyarországon töltött vakációim alatt, ha időnk engedi, felkeresem Dr. Fejős Zoltánt, aki jelenleg a Kossuth téren lévő Néprajzi Múzeum főigazgatója és elbeszélgetünk a közös chicagói emlékeinkről. A Fejős-könyv segítségével állítom össze a Westside-i Magyar Református Egyház és Parragh Dezső lelkész történetét.            

  „A belvárossal egy magasságban, a város nyugati szélén, a Chicago and Northwestern vasúttársaság hatalmas rendező-pályaudvara mellett kb. 1905 körül kisebb magyar kolónia kezdett formálódni. Őket hívták a West Side-i magyaroknak...A magyar negyed főutcáján,  a Carroll Avenue-n házról házra menve 1928-ban körülbelül minden negyedik lakóházban lehetett magyar családdal találkozni...1914-ben egy újabb református egyház alakult, miután a Westside-i reformátusok többsége kivált a belvárosi gyülekezetből. Megvásárolták a Carroll Avenue-n álló, a negyedből kiköltözött német lutheránusok templomát. A Chicago Westside-i Magyar Református Egyház kis gyülekezet volt, a harmincas évek végén az egyházhoz körülbelül 120 – 140 család tartozott. 1940-ben 161 fizető tagja volt, s anyagilag összesen 330-an támogatták az egyházat. Közülük persze nem mindenki a Westside-i negyedből került ki, s a Carroll Avenue vidékén természetesen más vallásúak is laktak. Az Egyesült Államokban a bevándoroltak számára az egyik legfontosabb szervező erő az egyház volt”.            

  A Westside-i református gyülekezet alapítói közül sokan jöttek a Máramaros megyei, Visk városból, amelynek 1900 körül cca. 4400 lakosa volt. A viskiek közül az Igyártó család neve forrott össze az egyházzal. A későbbi egyháztagok között találhatók a Csákai és a Sebestyéncsaládok, mindkettőjüknek híres magyar hentesüzletük volt a Westside-on, közel a templomhoz. A Carroll Avenue környéke az ötvenes évek végére etnikailag megváltozott. A betelepedő feketék kezdték kiszorítani az ott élő fehér lakósságot, s az egyház vezetői is elhatározták, hogy elköltöznek a régi templomból. Célpontul az O’Hare repülőtérhez közeli Norridge városát választották. 1960 és 1967 között két templomban is tartottak vasárnaponként istentiszteletet. Az új környezetben egyre fontosabb lett az angol nyelvű szolgálat, mert a gyülekezet vezetői és tagjai megoszlottak a magyarok és az amerikaiak között. Ez azért is érdekes, mert az amerikai tagság nem a környék lakósaiból, hanem az évek során az egyház köré nőtt hívekből tevődött össze. A Foster és Coumberland sarkán vásárolt tágas területhez parókia is tartozott, amelyek alsó helyiségében tartják az istentiszteleteiket napjaikban is.            

  Főtiszteletes Dr. Parragh Dezső lelkész, 1947 és 2000 között 53 éven át vezette a gyülekezetet, amely az utóbbi években Norridge-i Magyar Református Egyházra –Norridge United Church of Christ -  változtatta nevét. Az életrajzi adatait a gyászjelentésben már közöltem, de úgy hiszem az ismétlés nem lesz érdektelen.           

  Dr. Parragh Dezső 1913. október 9-én született Budapesten, ott végezte középiskolai majd egyetemi tanulmányait is, lelkészi vizsgáját 1935-ben tette le. A kiváló tanulmányi eredményeiért előbb a strasbourgi majd a princetoni egyetemtől kapott ösztöndíj ajánlatot. Mesteri diplomáját a Columbia Egyetem, míg a doktori fokozatot a University of Chicago teológiai tanszékén szerezte. Tanulmányai befejeztével szándékában állt hazatérni Magyarországra, tervét a második világháború kitörése hiúsította meg. Az újvilágban a kanadai Calgaryban, 1939-ben vette át a magyar gyülekezet vezetését, majd az Egyesült Államokba visszatérve, előbb Elisabeth – New Jersey – később Bethlehem – Pennsylvania – lett az új állomáshely. 1947-ben, Chicagóban átvette a megüresedett Westside-i Magyar Református Egyház lelkészi hivatalát, melynek áldozatos, s egyben felemelő szolgálatát 53 éven át 2000-ig vezette. Lelkészi hivatalának gyakorlásában segítségére volt, a zeneileg képzett – Julliard-ot végzett - Gizella asszony, aki férje mellett az egyház orgonistája, valamint az énekkar vezetője volt. Parraghék 1942-ben kötött házasságából egy leánygyermek született, aki azután három unokával, s azok további tíz dédunokával örvendeztették a családot. A szülők külön öröme, hogy az egyik unoka, Rev. Nathan Crandall folytatta nagyapja hivatását, és jelenleg Michigan államban lelkész.          

  Ft. Dr. Parragh Dezsőt 1979-ben választották a Kálvin Egyházkerület püspökévé, s a felelősségteljes hivatalt a szokásos négy éven keresztül viselte. A beiktatási ünnepségnek jómagam is résztvevője voltam, onnan származik egy kedves amerikai-magyar emlékem. A bankettra messzi földről érkeztek küldöttek, hiszen a Kálvin Egyházkerület határai számos keleti és közép-nyugati államot ölel magába. Lelkésztársai mellett az egyházi küldöttek között több idős, öregamerikás magyar is érkezett, akik presbiteri funkciókat töltöttek be, a különböző gyülekezetekben. Beszédek, kitüntetések és adományok átadása következett, s a borítékba zárt ajándékokat „decall-nak” nevezve adták át az újonnan beiktatott Püspök úrnak. Úgy gondolom pár szóval illik megmagyaráznom a „decall” szó jelentését, miután a szó, akárcsak a szép szokás lassan kihal az amerikai magyarság szótárából és életéből egyaránt.           

  Az elmúlt század elején az Amerikába özönlött magyarság jelentős része, bányákba és a fejlődő acéliparban kereste kenyerét Pennsylváiában. A kétkezi munkásemberek céljaik elérése érdekében vállalták a nehéz körülményeket. Albérlőként, ágyrajáróként un.burdos-ként éltek, hogy minél többet tudjanak spórolni és hazaküldeni a családnak. A hazaírt leveleiket az angolból átvett decall – that’s all – szóval zárták, s a levelekben mindig volt pénzesutalvány, csekk vagy sok esetben készpénz. Innen maradt meg az öreg-amerikás magyarjaink között a decall szó, valamint a számomra ismeretlen szokás, melyet Parragh Dezső mosolyogva mondott el nekem, több mint huszonöt évvel ezelőtt.             

  2000-ben Ft. Dr. Parragh Dezsőtől a fiatal Nt. Tóth Péter vette át a Norridge-i Magyar Református gyülekezet vezetését, akit tavaly Nt. Szabó Pál váltott. A gyülekezet tagsága is sokat változott, a pionír viskiek lassan kihaltak, manapság főleg az Erdélyből jött bevándorlók adják a tagság többségét. Az Egyház az új, fiatal tagjainak köszönhetően él tovább és nyolc év múlva, 2014-ben a százéves évfordulót ünnepelhetnek.